Érkezésemkor még alig lézengett valaki a teremben, az üres asztalok nem sok jót ígértek.
Készítettem egypár fényképet és éppen azt fontolgattam, hogy majd máskor visszajövök, amikor többen lesznek, de ebben a pillanatban hozzám lépett a rendezvény egyik szervezője és gyorsan eladott nekem egy belépőjegyet.
„Rengeteg az ennivaló, reméljük később még mások is jönnek”- mondta nem túl nagy meggyőző erővel.
Nem akartam csalódást okozni, s a gulyásleves gondolata is marasztalt.
A terem, ami régi iskolám menzájára emlékeztetett egyre hangosabb lett a gyülekező magyarok beszédjétől.
Gyerekek rohangásztak és hol angolul, hol magyarul hívogatták egymást.
A legutolsó asztalnál a sarokban ült egy fiatalember és elmélyülten babrálta az előtte fekvő laptopot.
Azt hiszem a fényképezőgépem vakuja zavarta meg, mert hirtelen felnézett és egy pár perccel később már az asztalához invitált.
Mint kiderült Mark már több mint tíz éve él családjával a környéken, ő most a klub titkára.
Elmondtam röviden, hogy mire készülök és hogy szeretnék többet megtudni a klub életéről, működéséről, de legfőképpen az idejáró emberekről.
Beszélgetésünk hamarosan teljesen más irányt vett és személyes jelleget öltött.
Elmesélte, hogy ő miért jött el és mi tartotta itt.
Természetesen a bizalmas beszélgetés tartalmát nem kívánom a nyilvánosság elé tárni, de a közösség egyénekből áll. s így érzéseik, véleményük jól tükrözik a közösség hangulatát.
Négy órás beszélgetésünk után elhatároztam, hogy ezt a cikket nem Írom meg.
(nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy én bárkit is le szeretnék beszélni, hogy kipróbálja itt vagy máshol a szerencséjét)
Hogy most mégis megszületik, annak nem annyira a beszélgetés tartalma, mint inkább az általa kiváltott érzés, amely három héttel később mondatokká érlelődött bennem, az oka.
Ezeknek a fiatalemberek egy része a magyar adóhatóságok üldözése elöl menekült ide, abban a reményben, hogy itt több pénz marad a zsebükben a hónap végén.
Eleinte mindenki számol a nehézségekkel, csak azzal nem, hogy ez tartós állapot lehet.
A nők egy jelentős része a sikertelen partnert hamarosan lecserélik egy másik sikertelenre, egy jelentős gazdasági felemelkedés reményében, ami nagyon ritkán következik be..
A férfiak, akik kihasználva érzik magukat, megkeseredetten kutatnak egy olyan hölgy ismeretsége után, aki nem anyagias, hanem felismeri a mélyen rejlő belső értékeket.
Mindezt persze a Klub keretein belül, mert a nyelvi nehézség és az itteni életforma szinte lehetetlenné teszi az ismerkedést.
A gondok ugyanazok, csak a helyszín változott meg.
A magány fojtogató érzése párosulva az anyagi gondokkal, Florida égszínkék ege alatt sem kellemesebb érzés.
Miért gondolja mindenki azt, hogy a pénz hozza meg a boldogságot?
Ez inkább fordítva van.
Mivel ezek az emberek nem a politika száműzöttjei, nem is azért keresik a magyar klub közösségét, mert kultúrájukat szeretnek megőrizni addig, amíg ismét hazatérhetnek, inkább egyfajta társadalmi életre vágynak.
Amíg az ember otthon él, nem is érzékeli, hogy az érzelmi stabilitás egyik előfeltétele a hovatartozás tudata. Otthon a saját környezetünkben ez magától értetődik, ezért nem is értékeljük kellőképpen.
Az ember már csak olyan, hogy mindent akkor kezd becsülni, amikor már elveszítette.
Valahová tartoznunk kell, még a legerősebb személyiségek is keresik a kötődés lehetőségét.
Ez lehet egy jó társ, a család, néha egy hű barát, vagy a klub közössége.
A hazánkhoz, a nyelvünkhöz és a kultúránkhoz való ragaszkodás is ebből a tényből fakad.
Akármennyire is szapuljuk honfitársaink széthúzó viselkedését, mégis keressük egymás közelségét, mert valami összeköt bennünket és ez a hovatartozásunk érzése.
Egy ezoterikus ember ezt úgy mondaná, nem véletlen születtünk oda, ahová, és ezen az sem változtat, ha ezt a helyet örökre elhagyjuk.
Ezek az emberek otthon sem voltak boldogok, de a szemük elárulja, hogy itt sem azok.
A legborzasztóbb, hogy azt hiszik, csak egy rossz döntésen múlott.
A benned rejlő értékeket, lehetőségeket nem kell idegen országban keresned.A kétségeidet, félelmeidet magaddal viszed, így mindegy hogy hová vet a sors, az életed nem fog lényegesen változni, ahhoz neked kell megváltoznod.
Ne önmagad elől menekülj, ez nem fog sikerülni!
Kapcsolódó cikkek:
Ádám Lívia: „Kolbászból a kerítés”
Ádám Lívia:Az első párválasztás csapdái
Ádám Lívia: A menekülés
Eclipse (avagy kritika a kritikusokról)
Ádám Lívia: Lehetőségeink és feladataink
Ádám Lívia: A gyökértelen fa
Ádám Lívia: A látomás
Ádám lívia: Egy röpke eszmefuttatás a „döntés”-ről
Az állampolgárság
Ádám lívia: Ingolstadt
Ádám Lívia: Bad Steben
Ádám Lívia: Asyl – A politikai menedékjog
Ádám Lívia: Az első új autó
Ádám Lívia: A szabadság levegőjének sós volt az íze
Ádám Lívia: A vasfüggöny mögött
Ádám Lívia: Keresd az utat! - részlet
Ádám Lívia: Az első párválasztás csapdái
