9 óra optimális idő egy kiadós reggelihez. Nem kellett sokat várnom, mert még kevesen voltak. A bagel friss volt és kellemes fahéjas illata, fokozta azt a jóleső érzést, amit az étkezés általában nyújt. A kávé kissé forró volt, s így az első korty óvatosságra késztetett. Sajnos amerikai szokás szerint, papír pohárban került az asztalomra.
Na, legalább gyorsabban kihűl……..gondoltam. Még ennyi idő után sem tudtam megszokni, hogy a legtöbb helyen nem törődnek az ilyen apróságokkal, az ittenieket nem zavarja a papír, vagy jobb esetben egy olcsó, elmosható műanyag tányérban szervírozott étel vagy az asztalterítő hiánya.
Sosem voltam egy nagyétkű, így az evés számomra egy szertartás, aminek meg kell adni a módját. Legalább is szerintem. Sok-sok apró élvezet, amit az ember nem mindig az ízlelő szervein keresztül észlel, hanem ahogy már előttem mások is megállapították, az ember a szemével is eszik.
A szép étkészlet, a terített asztal, a hangulatos dekoráció minden étkezést egy feledhetetlen ünnepnappá tesz.
Az élet rövid, zömében szorgos, gondokkal fűszerezett hétköznapokból áll, nem bűn magunkat ilyen dolgokkal kényeztetni.
Sokaknak az evés, csak az éhség csillapítását jelenti és sajnálják a drága időt ilyen „ostoba” dolgokra fecsérelni.
A kalória bevitel a fontos, aztán rohanunk tovább, mert vár a sok tennivaló.
Vajon mi?
Az ilyen emberek nem élveznek semmit, elrohannak a fűben futkározó mókusok mellett, a bárányfelhők által festett képeket sem látják meg soha és nem szentelnek egy-egy üres
pillanatot az álmodozásnak.
Egy ilyen ember, ha utazik, csak vezet, s ha netán valaki megkérdezné őket, mit láttál, a válasz lehangoló lenne.
„Semmit……a nagy semmi közepén vezetett az utam és rettentő unalmas volt órákon keresztül csigatempóban vánszorogni a sok teherautó mögött.”
Ehhez hasonló választ kaptam én is egyszer, amikor afelöl érdeklődtem, hogy milyen érdekességeket rejt egy utazás a floridai félsziget két partja között.
A személyes tapasztalatot sosem helyettesítheti egy ilyen kérdésre kapott válasz, mint ahogy egy jó könyv olvasását sem szeretnénk felcserélni egy rövid beszámolóval.
Decemberben kedves látogatóink érkeztek Magyarországról, akik a téli szomorkás napok elöl Florida nyugati partjainál kerestek menedéket.
Egy kellemes, de sajnos rövid látogatással leptek meg bennünket, amit inkább a karácsonyi hangulattal megterített asztal mellett töltöttünk el és egy rövid autós városnézéssel fejeztünk be.
Búcsúzáskor, a szívemre kötötték, hogy az újévben feltétlenül látogassam meg őket.
Nem kellett kétszer mondani. A kíváncsiság, hogy milyen is Florida belterülete, hogy Sarasota, ahol egy ismerős családnál laktak, milyen érdekességeket rejteget, sarkalt ígéretem mielőbbi megvalósítására.
Koránkellő lévén nem esett nehezemre röviddel öt óra után elindulnom. Örömmel töltött el az a gondolat, hogy utam nem az autópályán vezet, hanem egy főúton, ami lehetőséget ad, néha lassítani, megállni és képeket készíteni, tervezett úti beszámolóm részére.
A GPS szerint három és fél órás vezetés állt előttem, amit ezek a kisebb megszakítások talán félórával növeltek.
Magam mögött hagyva a sötétség mindent átölelő és eltakaró időszakát, narancs ligetek és békésen legelésző tehenek üdvözöltek.
Az igazat megvallva még sosem gondolkodtam el azon, hogy a floridai narancslé, honnan és hogyan is kerül a dobozokba.
Egy része egészen biztosan innen, mert még ennyi narancsfát, sok-sok érett sárga gömböcökkel rajta, nem láttam.
Láttam, sőt ettem is spanyol narancsot, amit az ültetvények mellett árultak, de az más volt.
Ezek küllemre nem olyan szépek és mutatósak, a felszínes szemlélő csúnyának vagy betegnek nevezné, mert a héjukat
barnás foltok színezik. A vékony, de szívós ellenálló burok alatt édes, jóízű, lédús gyümölcs rejlik, ami pont azt a célt szolgálja, hogy minél több narancslé kerülhessen a boltokba.
Az ültetvények mellett óriási pótkocsik vártak a szállításra.
Nagyrészük a helyi üzemekben kerül feldolgozásra.
Narancsfa tulajdonosaként már volt szerencsém megfigyelni, hogy a narancs nem a gyorsan fejlődő és érő gyümölcsök közé tartozik. Hónapok telnek el a virág megjelenése és az érett gyümölcs szüretelése között. Gondolom itt is vannak különbségek. Ha, ez egy tanulmányi út lett volna, ami a narancslé készítésének rejtelmeibe kíván elmélyülni, akkor megpróbáltam volna egy gyárlátogatást kieszközölni.
Persze ami késik, az nem múlik.
A narancsligetek árnyékában kicsi települések lehangoló látványa fogadott, ahol az időszakos munkalehetőség, vendég és állandó munkásokat csalogat ide. Nem igazán fotózásra alkalmas terület. Ha itt a kamerámmal megjelenek képeket készíteni, sértő és megalázó lenne azok számára, akik kitudja milyen okból ilyen körülmények között élnek.
(s talán még futnom is kellene)
A célom, egy ilyen út alkalmával egy valós kép festése, Amerika mai arcáról, persze csak úgy, ahogy én látom.
Ahol én lakom, ott ritkán láthatók ilyen nyomornegyedek. A városkép rontását elkerülendő, igyekszik a város vezetése felszámolni, de legalább is civilizálni. ezeket a helyeket.
Florida fekvése és éghajlata nem kedvez a mezőgazdaságnak, így az úgynevezett farmok leginkább állattenyésztéssel foglalkoznak.
A békésen legelésző marhák mit sem sejtve bámulnak az autósokra és nem gondolják, hogy a viszontlátás öröme, igen csak egyoldalú lesz. Innen kerülnek ki a házi grillsütőkön oly közkedvelt burgerek és az előkelőbb éttermek steak-jei is.
A farmerok nagy része, mint ahogy régen nálunk a parasztok, kint a tanyákon élnek, egyfajta elszigeteltségben, amit a technikai fejlődés elviselhetőbbé tett. Ennek ellenére csak a kíváncsiság venne rá egy pár napot eltölteni egy ilyen helyen.
Néha-néha elhaladtam és kamerámmal meg is örökítettem, azokat a nagy farmokat, amiket az európai tv nézők a Dallas-ból ismernek.
Ezek itt Floridában ritkábban láthatók, az olaj és a belőle készített termékek eladása nagyobb haszonnal kényezteti azokat, akik ebből élnek, mint a szarvasmarha tenyésztőket, vagy a narancslé készítőket.
A lomhullatós fák egyhangú, színehagyott világát néha pálmaültetvények váltották fel, amik aztán parkok, kertek díszítését hivatottak szolgálni.
Ahogy közeledtem Sarasota felé úgy lett az út egyre ápoltabb.
Meg kell vallanom, hogy Sarasota strandja fehér, pór finom homokjával, parkosított házaival, sétáló utcájával, az üzletekkel, a kellemes hangulatot sugárzó éttermeivel, múzeumával, a botanikus kertjével egy lenyűgöző, impozáns látványt nyújt a látogató részére, ami megközelíti Palm Beach szépségét.
Az idő rövidsége, a szemerkélő, majd zuhogó eső, sajnos nem tette lehetővé, hogy alaposabban megismerjem a várost, de talán még sikerül egyszer elvetődnöm erre a környékre.
A belváros mámorító hangulatát egy olasz fagylalttal koronáztuk meg.
A finom vendégváró ebédet is meg kell említenem és a család bájos és jól nevelt csemetéiről is szólnom kell, akik pillanatok alatt meghódították szívemet.
Ez úton is köszönet, szívélyes vendéglátásukért és az esti városnéző kiruccanásért.
Másnap egy kiadós reggeli után ismét útra keltem. Barátnőm még egy elemózsiás zacskót is nyomott a kezembe. Ezen igazán meghatódtam.
Gyakran utazom és veszek búcsút, de ilyen kedves, figyelmes útra bocsátásban nem mindig van részem.
Az utazás nyújtotta élményhez tartozik, hogy megállok valamit enni, de legalább is inni.
Ezek az étkezések, pihenők, de lehetőségek is egyben újabb, kisebb kalandok átéléséhez.
Ha csak egy ízletes reggeli, vagy ebéd fűződik az út élményéhez, már az is elég, de mindig adódik egy röpke szóváltás, ami mosolyra késztet.
