- Ön egyetemi hallgatóként négy évet töltött Ravennában. Milyen emlékei vannak erről az időszakról? Mit adott Önnek ez a négy év?
- A Bolognai Egyetem műkincs és műtárgyvédő fakultása, kihelyezett tanszéke azokban az években alakult, amikor én Ravennába kerültem ösztöndíjasként erre a szakra. Eleinte a bölcsészkarhoz tartozott, de pár éven belül önálló szakká vált. Tehát én már ezen az önálló szakon végeztem.
Ott ebben az időben (1995-1999) már ún. bolognai oktatási rendszer volt érvényben, ennek megfelelően a 3 éves képzésre épült rá a master képzés. Mielőtt kimentem volna Ravennába, itthon jártam az ELTE tanárképzőre egy évet, tehát volt összehasonlítási alap. Mindenképpen azt kell mondjam, hogy sokkal szabadabbnak, egyénre szabhatóbbnak tűnt a kinti vizsga- és felkészülési, tanulási rendszer mint az itthoni. Ezt eleinte nagyon furcsálltam, és nehezen követhetőnek tartottam, de idővel az ember belejött. Nagyon jó tanáraim voltak, ami annak köszönhető, hogy sokuk a Bolognai Egyetemről járt át, tehát igen magas színvonalú volt az oktatás. Nagyon szerettem a középkori kódexfestésről szóló órákat.
A második kérdésére válaszolva: ez a négy év egy másik hazát, otthont, életfelfogást, nyelvi környezetet – ahol otthon érzem magam – adott nekem, befogadott és elfogadott, érdeklődve fordult az akkor még „extra-comunitario”, tehát az EK-n kívüli diáklány felé.
Az albérletben diáktársaim teljesen befogadtak, nem volt kérdés a nemzetiség, jó barátságok születtek, s természetesen az ember végigélte a huszonéves korának megfelelő kalandokat.
- Mi az, ami esetleg hiányzik Olaszországból?
- Most mi hiányzik nekem Olaszországból? Nagyon sok minden, de legfőképpen: A bárok. A kedvenc, ismerős bárok. A terek és az utcák, az azokon sétáló parolázó emberek, fiatalok, akik a téren összegyűlnek és beszélgetnek, idősebbek, akik a kirakatokat nézegetik és ráérősen sétálnak. A nők, hogy megmutathassák legújabb ruha, cipő és ékszer szerzeményeiket, a férfiak csak komótosan dohányoznak, s üdvözlik ismerőseiket, barátaikat, akikkel épp összefutnak az esti, vacsora utáni séta alkalmával. Mindenki élvezi az estét, ki így, ki úgy. Szóval talán a társasági lét könnyedsége, közvetlensége hiányzik.
- Nem szeretett volna végleg letelepedni?
- Akkor úgy gondoltam, hogy nem. Haza szerettem volna mindenképpen jönni, főként a családom miatt. Igazán tehát meg sem fordult a fejemben az, hogy kint maradjak s hogy ott keressek munkát. Jó volt hazajönni a biztos családi háttérbe. Nagyon fiatal voltam, talán ezért. Ma már másképp gondolnám.
- A kézművesség, a kerámia szeretete is kapcsolódik valamilyen módon az olasz évekhez?
- Nem igazán. Mindig is szerettem volna valamilyen (kézműves, műalkotó) szakmát megtanulni. Az egyetemi képzés nagyon elméleti síkon mozgott számomra. Annyiban, azonban igen, hogy mivel papír és pergamen, ill. könyvrestaurálást tanultam, szerettem volna a könyvkötést megtanulni, azonban abban a suliban, ahol ezután érdeklődtem ilyen képzés nem volt, volt azonban fazekas képzés, s kis hezitálás után – a szőnyegszövés, fafaragás és gyermekjáték készítés közt – ezt a szakmát választottam.
- Mesélne arról, hogy mi is a KERAMIART? Mikor és kinek az ötlete révén jött létre?
- A KeramiArt egy alakuló művészeti stúdió, ill. kézműves alkotóház, vagyis „kéz.mű.hely”. A kerámia és az olasztanítási tapasztalataimnak ötvözeteként megvalósuló műhely. Természetesen saját műhelyem, ahol kerámiázom, de ahol lehetőség van kiscsoportos foglalkozások lebonyolítására, gyermekek és felnőttek számára egyaránt, ahová vendég kézművesek meghívásával is tervezünk programokat megvalósítani. Ez egy alkotóház, ahol mindenki kipróbálhatja és fejlesztheti saját kreativitását, fantáziáját és képzelőerejét. Az alkotó folyamatot rendkívül fontosnak tartom az egészséges lélek működéséhez. Ismerős a mondás: „Ép testben ép lélek.” Ehhez kívánok lehetőséget, segítséget, iránymutatást nyújtani mindazok számára, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy saját műhelyben tudjanak alkotni.
- Mióta és milyen keretek között foglalkozik hagyományos, illetve online nyelvoktatással? Kiket tanított?
- Oktatással a középiskola befejezése óta, ill. az egyetemre való bejutás óta foglalkozom, természetesen az olaszországi tanulmányaim alatt ez szünetelt, de aztán, amikor hazajöttem 1999-ben, folyamatosan ezzel foglalkozom. Főleg felnőttképzésben van tapasztalatom, vállalatoknál dolgoztam, mint óraadó nyelvtanár többek között a banki, pénzügyi és biztosítási szektorban, mindig voltak privát tanítványaim. Állami iskolában nem tanítottam, sosem volt célom. Hiszek a minőségi, egyénre szabott, tanítvány-centrikus oktatásban, és abban, hogy a tanár egyénisége, felkészültsége, motiváltsága alapvetően meghatározza az oktatás minőségét. Éppen ezért alakítottuk meg saját iskolánkat, az Italingua Nyelviskolát barátnőmmel és mentor-tanárommal Dr. Bártfainé Kertai Kiss Ildikóval, ahová igyekszünk olyan tanár-egyéniségeket, kollégákat vonzani, akikkel a minőségi, egyéni igényeket kielégítő, nem tömegképzés megvalósítható.
Skype-os oktatással immár 3 éve foglalkozom, egy véletlen folytán alakult így, ugyanis egyik kedves tanítványom pici gyerekkel volt otthon, és így nem mindig tudtunk volna találkozni, személyes órát tartani, ezért javasolta ő ezt a lehetőséget. Az on-line órákkal rendszeres tanulás valósulhatott meg, s mivel azt tapasztaltam, hogy a módszer hatékony, azóta több tanítványommal is tanulunk live online órák keretében rendszeresen, de van, akivel csak alkalmanként, a hagyományos órákat kiegészítendő, vagy kontrollként, ún. szemináriumi órákon találkozunk személyesen.
- Egy óvodás gyermek idegen országa költözve viszonylag könnyen megtanulja az adott ország nyelvét. Igaz-e ez a felnőttekre is? Ön mit gondol, milyen szinten sajátítható el anyanyelvi környezetben egy idegennyelv biztos alaptudás és tanulás nélkül?
- Erről tapasztalatom nincs, – mivel amikor én kiutaztam Olaszországba, már tudtam olaszul, legalább is a nagyon erős nyelvtani alapokat a középiskolában már megkaptam – tehát a véleményemet tudom megfogalmazni.
Szerintem igényesen csak úgy lehet megtanulni egy nyelvet, ha az ember megtanulja a nyelvtant, s arra építi a többi kommunikációs kompetenciáját. Persze, el lehet boldogulni úgy is, ha az ember nem tanulja meg a nyelvtant, s az alapokat. De arra én azt szoktam mondani, hogy: „Végül is nyelvet tanulni nem kötelező! Ha az ember mutogat, azt is megértik.”
- Milyen technikai vagy egyéb feltételei vannak az online nyelvtanulásnak?
- Széles sávú internet – akár wifin keresztül is – megfelelő, fülhallgató, mikrofon, esetleg webkamera. Olyan tananyag, amivel tanár és diák is rendelkezik.
- Hogyan zajlik egy online óra? Miben különbözik egy tantermi órától?
- Lényegében ugyanúgy, mint egy személyes óra. Talán még azt is mondanám, hogy intenzívebb, mert egymás után pörögnek a feladatok, nincs szünet, vagy megállás, folyamatos a kommunikáció.
Alapvetően a live on-line órák „one to one” órák, de 2-3 fő egyidejű oktatása is megoldható ún. konferencia beszélgetéssel.
- Mik a tapasztalatai, mennyire hatékony?
- Éppen a fent elmondottak miatt rendkívül hatékonynak találom.
- Mik az előnyei? Vannak-e hátrányai?
- Előnye? Szerintem rengeteg van: kényelmes, hatékony, közvetlen, „e-korszaki”, nem helyhez kötött, az interneten rengeteg kiegészítő- és segédanyag (audio, vizuális stb.) található, ami kis fantáziával jól beilleszthető a tananyagba. Hátrányt nem tudok említeni.
- Kiknek ajánlaná az online nyelvtanulást és kiknek nem?
- Mindenkinek, aki úgy érzi, tud bánni a számítógéppel egy minimális szinten, tehát ismeri a Skype használatát, a többit úgyis megtanuljuk közben. Én is néha tanulok valami újat a tanítványaimtól. Azoknak is, akik nem szeretnék utazással elvesztegetni az értékes idejüket, azoknak, akik lelkiismeretesen tanulnak, azért mert kedvük van tanulni, s nem azért, mert ezt más elvárja tőlük. A tanár egy bizonyos fajta eszköz a tanuláshoz, a mai világban, már majdnem minden az interneten keresztül is intézhető, így a tanulás is.
Kapcsolódó cikkek:
Dr. Szabó Erika természetgyógyász (Amerikai magyarok)
Katona Andrea idegenvezető és Orbán Gábor zoológus, idegenvezető (Magyarok Közép- és Dél-Amerikában)
Ráduly Bea idegenforgalmi referens, rendezvényszervező, a Hátizsákkal a mosolyok földjén c. útinapló szerzője (Franciaországi magyarok)
Interjú Oláh Sándorral (Angliai magyarok)
Interjú Károlyi Ildikó nyelvtanárral (Olaszországi magyarok)
Beszélgetés Farkas Margittal, a Dublini Napló című könyv szerzőjével ( Írországi magyarok)
Interjú Thea Soti énekesnővel és szerzővel, aki Németországban tanul és dolgozik
Interjú Somi Pannival a Sivasakti Kalánanda Táncszínház művészeti vezetőjével
Interjú Mészáros Mari szobrászművésszel (Hollandiai magyarok)
