39. hét − Pünkösdhétfő
Az egész délelőtt megint tesztírással telt el. Jobban sikerült, mint az előzőek, szóval reménykedtem, hogy átmegyek a vizsgán. Tanultam, mint állat, reméltem, meg is lesz az eredménye. Meg voltam fázva, rettenetesen éreztem magam. Dávid bevitt a városba vásárolni, legalább nem kell megszakadnom a cipekedésben.
Május 31.: a 18 éves házassági évfordulónk. Az első külön egymástól, de azért megemlékeztünk róla telefonon.
Kedden level up retest, ami már másodszorra nem sikerült. A suliban megint rosszul számolták el a tanulmányi időmet, így újra le akarnak rólam akasztani néhány száz dollárt. Hogyan is bizonyíthattam volna be, hogy már egyszer kifizettem, ha ők is bele voltak gabalyodva már az adminisztrációba. Teljesítettem a kötelességem, de reméltem, ezúttal békén hagynak a fizetési kötelezettséggel. A suli ezen a héten már csak lógás volt, mivel közelgett a vizsga ideje, és én a kurzus befejeztével folytathattam tanulmányaim a dögunalom General Englishen, ráadásul a negyedik szinten, mivel még egy nyavalyás sikeres level up tesztre sem voltam képes. Szerdán a suli épületében elkezdődött az igazi megmérettetés a speaking teszttel, Alexszal. Michael, a tanárunk, kísért fel minket a vizsgaterembe. Már a kezdet is baljós előjelű volt. Igyekeztem csinos külsővel megjelenni, és magas sarkú cipőt vettem fel, bokáig érő szoknyával, ami minden lépcsőre való fellépésnél beleakadt a cipő sarkába, és elestem. Egyébként tizenéves korom óta bírom a magas sarkút, de most valahogy nem kellett volna erőltetnem a dolgot. Az amúgy szintén szórakozott tanárom is meglepődött idétlen viselkedésemen, nem tudta mire vélni a dolgot, így csak mosolygott. Sok szerencsét kívánva betuszkolt a terembe, és magunkra hagyott minket a vizsgáztató idegen személyekkel.
Biztos voltam benne, hogy elszúrok valamit, mert rettentően izgultam, még a víz is kivert. Alexszal minden jól ment volna, ha valamiben is sikerült volna megegyezésre jutnunk, de az érdeklődési körünk és véleményünk semmiben sem egyezett. Azért igyekeztünk egymásra hangolódni, mivel a vizsga főleg párbeszédekre alapozódott. Végre túl voltunk a görcsös vizsgán, és ezt meg kellett ünnepelni. A tett helyszíne a lakásunk lett, ahová összegyűltünk a másik csoportból szerzett barátnőimmel, Jarkával, Aurore-ral és egy Sylvie nevű svájci lánnyal. Kipakoltam a hűtő kajatartalmát, mert hirtelen mindenki farkaséhes lett, majd ráakadtunk a pezsgőkre, amiket a tanáraimnak szántam búcsúzóul hálám jeléül. Mindegy, majd veszek valami mást. Érdekes, hogy a másik osztálybeliek társaságában jobban éreztem magam, mint a sajátomban, pedig az elején hogy örültem neki, hogy ebbe kerültem. Az ok az lehetett, hogy az európaiakkal jobban megértettem magam, ők viszont nem az én csoportomba kerültek. Ragyogóan éreztük magunkat a teraszon eltöltött ebédidőben, ami után két órakor várt az iskolában megszervezett ünnepélyes diplomaátadás. Még torta is volt, valami rikító színű műanyag. Mindegy. A megemlékezés a fontos. Kattogtak a fényképezőgépek, búcsúzkodtunk egymástól, mert volt, akinek az írásbeli vizsgák után véget ért a tanulmánya és hazautazott. Pénteken reggel kilenc órakor reading vizsga volt a Novotel Hotelban a Creak streaten. 11 órakor pedig rövid szünet után folytatódik a listening teszttel. Dávid ajánlotta fel, hogy elvisz kocsival a városba, hogy ne kelljen utaznom, meg hogy egy kis erővel töltsön fel. Nem utasítottam vissza, mert szükségem volt egy kis együttérzésre és bátorításra. Az osztályban amúgy is túlbuzgott a magabiztosság, ami engem kissé feszélyezett.
A vizsga lement a maga rendjén, hogy hogyan sikerült, azt majd három hónap elteltével tudjuk meg, amikor már otthon leszünk. A vizsgánkat Cambridge-ben bírálják majd el, ahhoz pedig idő kell. Ha valakinek mégsem sikerült, az bánhatja, mert pótvizsgára esélye sincs. Aurore-ral és Sylvie-vel a belvárosba mentünk leöblíteni egy pohár pezsgővel a vizsgák izzadságos verejtékét. Ha már a városban voltam, nem tétlenkedtem, hanem bevásároltam a szükséges élelmiszereket a Woolworthben. Este közös vacsorát szervezett a két csoport egy indiai étteremben, ahol az én osztályomból csak egyedül jelentem meg, még a tanáraim sem jöttek el. Az oka valószínűleg a brazilok által keltett széthúzás, ami megfertőzte az összetartást. Nem bánkódtam amiatt, hogy a csoportom különböző kifogásokkal indokolta távolmaradását, mert jól éreztem ebben a közegben magam. Annak dacára, hogy nem igazán szeretem az indiai ételeket (szerintem a rengeteg hangsúlyos fűszer kavalkádja elveszi az étel valódi ízét), ez a vacsora igazán remek volt. A vendéglő a New Farm nevű negyedben volt és a Sitar névre hallgatott. Nagyon népszerű hely volt, tömve is volt. A vacsora végeztével még gyerekcipőben járt az idő, így Aurore invitálására elsétáltunk a Valley-ba, a GPO nevű Night Clubba, ami egy régi postahivatalból lett átalakítva szórakozóhellyé.
Szombaton este vacsoravendégeket vártunk, akik már nagyon kíváncsiak voltak a magyar gulyásra. Jarka, a cseh lány sört hozott, Aurore barátja, Darien pedig pezsgőt, mivel tudta, hogy az a kedvenc italom. Shaine, a tanár a másik osztályból és Sylvie is részt vett a vacsorán. A gulyásom jó sűrűre és jó csípősre sikerült, ami elnyerte vendégeink tetszését, mert mindenki repetázott. Nóri palacsintát készített, ami az est fénypontja lett, a közönségsikert ő aratta le. A társaság pedig mind az utolsó morzsáig kitörülte utána a tányérját. Aurore-ék korábban távoztak, de a társaság másik felét ki sem lehetett volna robbantani helyéről, olyan jól érezték magukat nálunk. Késő estig beszélgettünk, nevettünk és megváltottuk a világot. Shaine kamaszos fürtjeivel (bár harmincas évei elején járt) egy nagy gyerek benyomását keltette. A Moreton Island-i nyelvtáborban kivillantotta sokszínűségét. Délután felvette a bokszkesztyűt és püfölte a zsákot, vagy ellenfelet szemelt ki és azzal vívott meccset. Este pedig elővette a gitárját, és közismert, népszerű dalokat pengetett és énekelt, amivel ismételten maga köré gyűjtötte a tömeget. De remekül politizált is, és az európai történelemben is jeleskedett. Az egyik jelentős téma a vacsora utáni ejtőzésben a fasizmus és a holokauszt helyzete Magyarországon. Miért van az, hogy mindenkinek a fasizmus és a zsidóüldözés jut eszébe, ha a hazámról van szó? A pezsgő helyett a tanáraimnak is könyvet vásároltam. A magyar nyelvű könyvek között is csak ebben a témában találtam megvásárolhatót, illetve turisztikait. Anettnek például szakácskönyvet szerettem volna ajándékozni, mivel szeret főzni, a magyar konyha pedig igen változatos és szerintem fantasztikus, de egyetleneggyel sem találkoztam. Így választék híján mindketten útikönyvet kaptak, ami viszont elnyerte a tetszésüket. Ausztráliában több százezer magyar származású ember él sok tíz év óta, de valahogyan elfelejtették megőrizni magyarságukat, mert nem hogy magyar anyanyelvű könyveket, de magyar vendéglőt sem találtam ott-tartózkodásom tíz hónapja alatt. Ha nekem sikerült ilyen rövid idő alatt felhívnom más nációk figyelmét kis hazámra a belőlem egyszerűen áradó nyitottsággal, akkor miért jelent ez nagy problémát másnak? Pedig nem is vagyok nacionalista, csak büszke arra, hogy ide születtem.
Az est egyébként ragyogóan alakult, mert lányomra igazán büszke lehettem. A fantasztikus sikert arató palacsintája után meglepő volt mindenki számára, hogy mennyire felnőtt gondolkodású gyerek létére. Mellettem igen nehéz érvényesülnie, mivel be nem áll a szám, folytonos beszédingerem van. Shaine viszont igazi jó tanár lévén őt is bevonta a beszélgetésbe. Éppen valami húzós témát boncolgattunk, (megjegyzem, rettenetes angolommal nehéz kifejezésre juttatnom cikázó gondolataimat, de Shaine mindig segített a megfogalmazásban), mire megkérdezte Nórit:
– Mi a véleményed róla?
Nórikám, aki addig szótlanul ült közöttünk, mert figyelt és bölcsen begyűjtött, nagyon frappánsan válaszolt. Mindenki le volt nyűgözve, hogy van véleménye, és ráadásul önállóan alkotott véleménye. Jó későre járt az idő, mire búcsút mondtak és távoztak vendégeink.
40. hét
A naplómban minden két hétben feljegyeztem a felső sarokban, hogy mikor kell fizetni az apartman díját. Ez majdnem mindig az én feladatommá vált, mert rendszerint elfelejtette mindenki. Sokszor még hiteleztem is lakótársainknak, mert nekünk volt készpénzünk a bőröndömbe zárva. Hasznos dolog volt ez a jó szokásom, mert a többség élt a lehetőséggel és kölcsönzött.
Hétfőn egy régi kedvenc tanárommal, Kayjel volt találkozóm a tanítás megkezdése előtt háromnegyed kilenckor, mivel soron kívüli level up tesztet írtam. Kay amúgy a vizsgabizottsághoz tartozott. Nem akartam ott folytatni a General Englisht, ahol hetekkel ezelőtt abbahagytam, mivel jóval előbbre voltam annál a szintnél, és halálra untam volna magam az órákon, így ragaszkodtam hozzá, hogy inkább megszenvedek még egy tesztírással, csak jussak már végre tovább. A tesztem sikeres is lett, vagy csak azzá tették, hogy szerezzenek még nekem pár jó hetet. De az eredményt délután tudtam meg, és a délelőttöt még végig kellett küzdenem a negyedik szinten. Az óra dögunalom volt, mivel azt a leckét már tanultam egyszer korábban. Ebéd után viszont már az ötödik szinten folytathattam a tanulást, nagy örömömre. Egy Allen nevű pasi volt a tanárunk, aki állandóan füttyentett beszéd közben, és igen érdekes figura volt, széles, vöröses barkóval.
Hűvös volt az idő, még az eső is esett, de napközben sütött a nap. Suli után találkoztam a Cityben Aurore-ral és megbeszéltük egy söröző teraszára kiülve, hogy együtt megyünk a Nagy-korallzátonyhoz, miután befejeztük az iskolát. Amikor először említettem neki, hogy társakat keresünk a nyaralásunkhoz, rögtön kaptak Alexszal a lehetőségen. Ha már bent voltam a városban, akkor nem hagytam ki az élelmiszer és tartós fogyasztási cikkek vásárlását sem. Megint degeszre tömött zacskókkal mentem haza. A suli elég jó volt, a napjaim mozgalmasak. Szerdán délután találkoztunk a városban Aurore-ral és Alexszal, és lefoglaltuk a repülőjegyeket Cairnsbe. Dáviddal előtte azért elmentünk az eredeti haza szóló repülőjegyet regisztráltatni, mivel Kamilláék már jártak pórul, hogy nem fértek fel a gépre, mivel egyszerűen elfelejtették őket felvenni az utaslistára. Hosszas keresés után megtalálták a járatunkat, amivel hazautaztunk volna Melbourne-ön keresztül. Még szerencse, hogy módosítani kellett az időpontot, mivel mi is lemaradtunk volna a járatról. Fogalmuk sem volt rólunk, de úgy csináltak, mintha képben lennének. Rohant az idő, már júniust írtunk, és itt már tél van. Az esték és a hajnalok nagyon hűvösek voltak. Fűtés nem volt a lakásban, és mi úgy védekeztünk a hideg ellen, hogy elalvás előtt jó forró vízben lezuhanyoztunk, aztán be az ágyba, ahol minden lehetséges meleg holmit magunkra rakunk.
A baj csak annyi volt, hogy reggelre a pára lecsapódott, és folyt le az ablakon. Használhattuk volna a légkondit fűtésre is, de spórolnunk kellett, így fáztunk is, meg dunsztolódunk is.
Csütörtökön az idő szép volt, a suli délelőtt Angelinával kellemes, délután Allennel szórakoztató. Suli után South Bankben moziban voltunk Dáviddal, megnéztük a Harry Potter harmadik részét, The prizoner of Azkaban. Muszáj volt legalább egy részét megnézni, ha már nem volt kedvem elolvasni, mert Nóri falja a könyveket, nekem viszont fogalmam sem volt, hogy miről szól. Képbe kerültem, még tetszett is. Pénteken a szokásos menetrendben folyt a délelőtt. Délután bementem a városba Townsville-ből a repülőjegyet megvenni, vissza Brisbane-be. A tervünk ugyanis az volt, hogy Cairnsbe érkezünk repülővel, ahol autót bérlünk és levezetünk Townsville-be, ahol kettéválnak útjaink, mert mi visszautazunk Brisbane-be és onnan átszállással Melbourne-be megyünk. Aurore és Alex még vitorlás hajóval tölt pár napot Whitsunday Islands-en. Heidi, Nóri barátnője meghívta őt egy Fraizer Island-i háromnapos víkendre, mivel a királynő születésnapja itt munkaszüneti nap, és ez éppen hétfőre esett. Péntek este már náluk is aludt. A kirándulásra Heidi papája vitte el őket egy barátnője kíséretében, amire hivatalos volt még a német kislány és egy kanadai fiú, Cody, akinek a papája vendégtanárként dolgozott a gimnáziumukban. Mázlista ez a Nóri gyerek! A mázlista jelző az ő szavajárása egyébként. Fraizer Island a legszebb sziget az egész térségben. Nem is értem, hogy mi miért pont Moreton Islandet választottuk. Ráadásul nekem kétszer is volt részem benne. Szingli lettem, így programot kellett csinálnom. Dáviddal és egy csoporttársával az egyetemről elmentünk vásárolni. Tom igen furcsa ausztrál fiú volt. Állandóan új mobiltelefonja volt, amit állandóan működtetett, vagy vacakolt vele. Már délután hozzánk csapódott, amikor egy büfében eszegettem. Mivel tudtam, hogy szereti a fiúkat is, nem voltam szívbajos és megkérdeztem tőle:
– Miért vagy buzi?
Ő igen egyszerűen válaszolt:
– Mert ez a divat itt.
Szabad világban szabad erkölcs. Ez Ausztrália. Az elején még szoknom kellett a helyzetet, hogy minden helyesebb pasi buzi, de a végén már fel sem vettem. Még a mozdulatai is betanultan lányosak voltak, amitől majd megpukkadtam a röhögéstől. Keresztbe tette egymáson a lábát, arra rá a szatyrot, amit mindig magával cipelt, és mint egy nő, állandóan matatott benne. Már vártam, hogy mikor vesz elő egy tükröt és egy rúzst, de hál’ istennek ez nem következett be. Milliomos, elkényeztetett csemete volt, így mindegy volt neki minden, mindent megengedhetett magának. Hol az anyját pumpolta, hol az apját vette le pénzzel. A szülők egyébként elváltak.
A dolog nem érte volna meg, hogy ennyit beszéljek róla, ha ez nem lenne elterjedt téma. A szülő a pénzével veszi meg a gyermeke szeretetét. Hogy mi válik belőle, az már nem az ő gondja. Az viszont nem az én dolgom, hogy mások felett pálcát törjek, így visszatérek naplómhoz.
Este Kamilláékhoz mentem, majd Dávid megfűzött, hogy menjek velük a Valley-be bulizni. Jól éreztem magam a furcsa társaságban. Itthon úgysem volt még ilyenben részem. Szombaton Dávid egyedül érezte magát, így nyaggatott, hogy kocsikázzunk ki a környékbeli erdőségbe. Vasárnap besétáltam a Botanic Gardenbe, ahol egész napos rendezvény volt, de halálosan unalmas volt, így elég hamar meguntam, és hazasétáltam a szép napos időben.
41. hét
Hétfőn, a királynő születésnapján nem csináltam semmit, otthon voltam. Végig aggódtam a három napot, hogy mi lehet Nórival, mivel nem tudtam mobilon elérni, mert nem volt a szigeten térerő. Este meg is érkezett, halálkoszosan, de nagyon jól érezte magát. Nagyon hiányzott.
A sulit élveztem, mert teljesen más volt, mint az alsóbb szinteken. A délutáni órákon egy amerikai, Paul nevű tanárunk volt, akit nagyon bírt a csapat. Ezek az órák már nem körmöléssel és esszéírással teltek el, hanem sok kvízzel és csoportmunkával. Szerdán vásároltunk a Coles-ban Dáviddal, Tommal és Ádámmal. June ebédszünetben ismét meglátogatott. Mindig érdeklődött Nóri felől, de elfelejtette, hogy ő már nem otthon ebédelt, mivel már nem egy iskolába jártunk. Aurore-ral és Alexszel találkozót beszéltünk meg a Cityben, és beültünk a brisbane-i filmes elit kedvenc helyére egy sört meginni, ahol találkoztunk Darien barátaival. Bár ne ittam volna meg, mert el kellett mennem pisilni. A vécé kulcsát a pultostól kellett elkérni, majd egy förtelmes bodegában kellett elintéznem folyó ügyeimet. Náluk nem ellenőriz a tiszti orvosi szolgálat? Megfogadtam, hogy ez volt az első és utolsó eset, hogy én igénybe vegyem a közvécét. Nem tudom szavakba foglalni azt a mocskot és igénytelenséget. Mindez a belvárosi sétálóutca kellős közepén, egy felkapott helynek számító pubban volt.
A suliban már több európai osztálytársam is volt, a brazilok közül pedig a higgadtabb és intelligensebb fajta került hozzánk, akikkel gördülékenyen folyt az óra. Paul gitározott az órán. Fantasztikusan jó hangja volt. Az egyik keze béna, ennek ellenére nagyon jól kezelte a hangszert. Most tanultunk egy kis amerikai dialektust is, ami nem lehet hátrány, mivel meg kell értenünk mindenféle dialektusú angolt. Pénteken Dávid megint hazautazott, akkor még nem is sejtettük, hogy ez már végleges lesz. Nórival suli után bekompoztunk a városba, és eleget tettünk az elengedhetetlen pénteki programunknak. Este Aurore megint megfűzött, hogy tartsak velük a GPO-ba egy buli erejéig. Ott volt a japán lány és Alex is, na meg Darien és ausztrál barátai. Csatlakozott még a társasághoz egy magas, vékony japán fiú is, aki nagyon barátságosan meghívta az egész társaságot a nála tartandó bulira, ami a jövő héten lesz. Nem vettem komolyan a meghívást. Valószerűtlennek éreztem a hirtelen ismeretségből származó nyájas közeledést. A fiú amerikai akcentussal és nagyon rosszul beszélt angolul, ám nagyon kedvesen gesztikulált. A bemutatkozásnál közel hajolt és megdicsérte a parfümöm.
– Chanel Chance, a kedvencem – mondtam.
A pult körül álldogáltunk és beszélgetve szürcsölgettem italom, miközben egy korombéli szőke nő fekete bőrszerelésben magára rántott, a derekamra kötött pulcsimba markolva. Ő egy bárszéken ült, és már eleget ivott, amire bevett valamit, amitől teljesen kiütötte magát. Előtört belőle másik énje, a leszbi. Nem zavarta, hogy a férje is jelen van a társaságban, a férjét se zavarta, hogy a felesége egy nőre kattan be. Szóval magára rántott, és a fülembe súgta, hogy nagyon bejövök neki és isteni a parfümöm illata. Ma mindenki az illatomra lesz izgi? Eléggé rémült képet vághattam, mert azonnal leszedték rólam a nőt. Hányingerem lett, mert még hasonló esetben sohasem volt részem. Kis idő múlva illedelmesen elbúcsúztam a társaságtól, taxiba vágtam magam. Alig vártam, hogy hazamenjek és elfelejtsem ezt az incidenst. Aztán még egyszer megtörtént velem, akkor már Kubában voltunk, körülbelül fél év elmúltával. A nő szintén csinos, korombeli, gyerekes, férjes, kissé illuminált a bárpultnál benyakalt rum mennyiségétől. Egy katamarán-kiránduláson voltunk, és egymás mellé ült le a két társaság. Beszédbe elegyedtünk egymással, hol oroszul, mert oroszok voltak, hol angolul. Majd búcsúzáskor megölelt és a fülembe csókolt és azt mondta:
– Kár, hogy nem találkozunk már többé!
Én cseppet sem bántam, mert ismét hányingerem lett. Nagyon jól nézett ki, de még mindig a másik nemhez vonzódom. A szombatot Nórival édes kettesben töltöttük. Csak a városban vásároltunk. Vasárnap pedig elsétáltunk South Bankbe moziba, de zsúfolt volt, és nekünk nem volt kedvünk a jegyekért beállni a hosszú, tömött sorokba, így bementünk a Citybe. A Greatest moziban megnéztük a Shrek második részét.
Az elsőt a suliban néztük meg, és nagyon jót derültünk rajta.
A könyv megrendelhető a Novum Pro kiadó honlapján.
www.novumverlag.hu
