Még zúg a százéves clevelandi Szt. Imre templom harangja, de ha nem történik egy vatikáni csoda, akkor már csak néhány napig. Richard Lennon megyéspüspök június végén tervezi bezárni a város utolsó előtti magyar katolikus templomát. A cserkészek még itt találkoznak péntekenként, a Regős táncegyüttes itt gyakorol, a magyar iskola padjai is megtelnek minden hétfőn. Ám a hívek kálváriája már 3 éve tart.
- Legelőször az történt, hogy kaptunk egy levelet 2007 májusában. És ez a levél tudomásunkra hozta, hogy a püspökség több templomot bezár, és hogy a három clevelandi magyar templom közül csupán egy élheti túl ezt a lefokozást. Mind a három templom kijelentette, hogy semmi értelme nincs, hogy bezárják, mert a püspökség azt mondta, akkor kell bezárni, amikor nincs pap, nincs hívő és nincs pénz. Azonban ezeknél templomoknál megvolt mind a három – mondta Peller Miklós, a Szt. Imre hitközség kurátora.
Ez a püspök azonban nem ismer akadályt az Életerős Hitközségekért mottójú akció végrehajtásában. Bostonban 60 templomot számolt fel. A 70 clevelandi templomnak pedig felét bocsátja árverésre, köztük a legkisebb magyar templomot, a kertvárosi Szt. Margitot, amelyre már az ősszel lakat került.
- A Szt. Imrének több szerepe van. Mindenekelőtt kiszolgálni a Szt. Imre egyházközség tagjait. De helyet adunk a magyar iskolának, a magyar cserkészeknek, helyet adunk a magyar kultúrának, és különböző csoportok találkozási helye. Egyáltalán, aki nyitott a magyar kérdések iránt, nálunk otthonra talál – mesélte Siklódy Sándor plébános.
- A Szt. Imre egy pótolhatatlan veszteség. Én már nem tudok remélni, csak sírni. Ez egy kis sziget volt nekünk. – sajnálkozott Friedrich Anna, a hitközség tagja.
- 40 éve járunk ebbe a templomba. A feleségem itt járt elemi iskolába, itt esküdtünk meg, éppen tegnapelőtt volt a 45. házassági évfordulónk – emlékezett vissza Kőrössy János.
- Amikor 56-ban Amerikába érkeztünk, mint kisleány, idejöttünk először templomba. Nekem az a legborzasztóbb ebben az egészben, hogy arra emlékszem, még a kommunizmus alatt sem zárták be a templomokat Magyarországon – jegyezte meg Juhász Edit hitközségi tag.
A túloldalon a clevelandi római katolikus püspökség székháza látható, ahová tudósítónk azonban nem jutott be, mert három napos látogatásunk idejekorán való bejelentése ellenére sem Richard Lennon püspök, sem Robert Tayek szóvivő nem talált 5 percet arra, hogy személyesen is megindokolja, miért kell a clevelandi magyar hívek utolsó 3 temploma közül kettőt bezárni.
- 70 éves vagyok, de ilyen püspököt én még nem láttam életemben. Ez az emberekkel nem törődik, az emberekre nem figyel, az embereket nem hallgatja meg, a leveleikre nem válaszol, a találkozásra való kérelmünket figyelmen kívül hagyta – sorolta Peller Miklós.
A szóvivő szerint Lennon püspök nagylelkű kivételt tett a magyarokkal, amikor megengedte, hogy megtartsanak egy templomot. A Szt. Erzsébet a legrégibb észak-amerikai magyar katolikus hitközség. Cleveland egyik nagy múltú, de lerongyolódott negyedében, a Buckeye-on, a Vadgesztenye úton áll. Ide kell majd járnia minden hívőnek, aki magyarul akar imádkozni.
- Mindenki beszél angolul, én is már 54 éve itt élek Amerikában, de imádkozni anyám tanított meg, és magyar nyelven tudom a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Úgyhogy az Istennel úgy érzem, hogy az anyanyelvemen tudok legjobban beszélni – mondta Peller Miklós.
- Kicsit nehéz. A szívünk fáj és szomorúak vagyunk. Ezt a templomot nem akarjuk elveszteni. Még mindig nem adom fel – bizakodott Winkler Anna hitközségi tag.
A reménykedés ideje egyre fogy. Három év kálváriája során az egyházi vezetés az időt húzta, a híveknek meg alig adott néhány napot fellebbezésre. Pedig közbenjárt érdekükben a magyar kormányfő, az Esztergom-Budapesti érsek és az amerikai kongresszus egyik tagja is. A június 24-ére ígért végső döntés a Vatikán kezében van. A püspök viszont már meghirdette a zárómisét és előre kitiltotta a kamerákat.
- Ragaszkodom a hitemhez, egyházam törvényeihez, parancsaihoz, Isten tízparancsolatához, egyházam tanításához, ugyanakkor látom azt, hogy az emberekkel, híveimmel, és ezen belül a magyarsággal nem éppenséggel mindig tisztességesen jár el az egyházunk. Hogy őszinte legyek, borzasztó érzés. Nyugtalan éjszaka, nyugtalan nappalok, állandó töprengés. Ugyanakkor Istenben való bizalom – jegyezte meg Siklódy Sándor plébános.
A hitközség képviselője szerint a püspök üres padsoroknak fog zárómisézni, mert a hívek inkább a templom előtt tiltakozva csak a százéves harangot hallgatják majd, hogy örökre lelkükbe zárják a Szt. Imre szellemét.
Kapcsolódó cikk: A clevelandi magyarok féltik kulturális központjukat
77 Magyar népmese hangoskönyv - Külföldi magyar gyerekeknek
Elkészült a Hetvenhét Magyar Népmese legteljesebb hangfelvétele, Szalóczy Pál előadóművész tolmácsolásában. Illyés Gyula, aki majd fél évszázada gyűjtötte csokorba a meséket, így fogalmazott...
Bővebb információért, kattints...
2010. június 21. hétfő, 13:40
Bezárhatják a clevelandi magyar templomot
Szerk.: Kontra István
Szerző: Purger Tibor (Duna TV)
A hónap végén lakat kerül az utolsó előtti clevelandi magyar katolikus templomra is. Nem a hívők vagy a pénz hiánya miatt, hanem a helyi püspök döntése következtében. A témával újságcikkek tucatjai foglalkoztak már Magyarországon is, a miniszterelnök is megpróbált közbenjárni a Vatikánnál. Úgy néz ki, mindhiába.
Kategória:
Magyar művészek és közösségek a világban
További filmek / videók a VIDEÓTÁR menüpont alatt!
Pénzváltó
Friss Apróhirdetések
Időjárás
+21
°
C
+21°
+9°
Budapest
Szombat, 24
Vasárnap | +18° | +7° | |
Hétfő | +17° | +8° | |
Kedd | +18° | +7° | |
Szerda | +18° | +9° | |
Csütörtök | +18° | +13° | |
Péntek | +15° | +11° |
7 napos előrejelzés