Igen, s az elismerés a korábbiakhoz képest lényegesen egyszerűbbé vált. Az általános orvos, fogorvos, állatorvos, ápolónő, gyógyszerész, szülésznő és építész, valamint az ügyvédi szakma esetén az elismerés automatikus, mivel ezek esetében valamennyi tagállamban, valamint az Európai Gazdasági Térség további államaiban (Norvégia, Izland és Liechtenstein) és a 2004. május elsején csatlakozott országokban is megtörtént a képzés összehangolása.
Az automatikus elismerés azt jelenti, hogy a hatóságok nem vizsgálják és nem is vizsgálhatják az adott diplomához vezető képzés milyenségét, mert az Unióból származó oklevelet az ágazati irányelveknek megfelelően az elismerést végző ország oktatási intézményeiben megszerzett oklevéllel automatikusan azonosnak kell tekinteni. (Más kérdés, hogy a tagországok többségében a foglalkozás gyakorlását különböző feltételekhez is kötik még, pl. erkölcsi bizonyítványhoz, feddhetetlenségi igazoláshoz stb.)
A többi szakképzettség esetében könnyített elismerési eljárás lefolytatására van lehetőség. A jogszerűen kiállított oklevél elismerését arra hivatkozva, hogy nem megfelelő képzés után szerezték, nem lehet elutasítani, legfeljebb kiegészítő feltételként szakmai gyakorlat igazolását, alkalmazkodási időszak teljesítését vagy alkalmassági/különbözeti vizsga letételét lehet előírni. Az elismerést kérő döntheti el, hogy a vizsgát vagy az alkalmazkodási időszakot választja-e. Az alkalmazkodási időszak lényegében szakmai felügyelet alatt történő munkavégzést jelent.
Elismerik-e az EU más tagországaiban a Magyarországon szerzett általános-, illetve középiskolai bizonyítványaimat, ha tovább szeretnék tanulni?Igen, az uniós tagállamokban elfogadják a magyar bizonyítványokat, amennyiben valaki továbbtanulás céljával az adott ország tanintézményébe jelentkezik.
Forrás: EUvonal